Több mint egy hete faszságokat álmodok. Nem tudom, mit, mert mire felébredek, nem emlékszem rá. Folyton Gabe jut eszembe, hogy az ő közelsége olyan megnyugtató lenne. De már nem az. Nagyon szeretném látni, viszont ezen a héten Adree is T.-ban van. Nem tudom, okos húzás lenne-e átmenni. Lehet kikattannék és megint csikkről gyújtanám a cigiket. Azt semmiképp sem akarom. Nem vagyok gyenge.
Holnap Karen átugrik, itt lesz egész nap. Várom már. Ő egy olyan valaki, aki megért. Amire most nagy szükségem van.
Hiányzik az az idő, mikor még bármiről beszélhettem Kyra-val. Mikor semmi nem volt kínos, vagy fájdalmas. Az a kapcsolat, ami összekötött minket, egy éve tönkrement. Nagyon jól érzem magam vele, ha épp tudunk talizni, mégis... Már nem azok vagyunk egymásnak, mint régen. Olyan távolinak érzem... A falunapon is, ahogy ott ült Zack-kel, nem éreztem úgy, hogy rettenetesen fáj, hogy nem mehetek oda, hogy megöleljem, hogy szíven ütött, hogy nem köszönt... Nem éreztem semmit. Feladtam. Zack győzött. Mindig is tudtam, hogy eljön az az idő, mikor választania kell, és azt is tudtam, hogy nem én leszek a szerencsés. De hát ez van, nem igaz? :) Kicsit szar feleslegesnek lenni ugyan, de hát, ilyen az élet.
Azért a baroo emlékek mindig velem maradnak a Békeidőkből, mikor még minden rendben volt hármunkkal. :) És mivel tavaly nyáron Zack a legjobb barátaim közé tartozott, sosem fogok tudni teljes szívemből gyűlölni, akkor sem, ha tönkretette az életemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése